2030 ÉRD, FEHÉRVÁRI ÚT 63-65 | H-P: 8:00-17:00, SZ-V: ZÁRVA

Lencsevégre kapták az új Kodiaq-ot


A Škoda Kodiaq 2016-ban mutatkozott be, így a menetrendszerinti frissítése éppen aktuális, vagyis idén érkezik az utód. Ez igazából nem újdonság, hiszen erről már a korább beszélt a márka igazgatója is. Az viszont az, hogy már az utakon tesztelik a véglegeshez közeli modellt.


A Kodiaq megjelenése óta sikermodellje a márkának, csak tavaly több, mint 94.000 darabot értékesítettek belőle. A "nagymedve" remek helykínálatával, széles motorválasztékával és divatos külsejével hódítja meg még ma is a vásárlókat magának. És persze arról se felejtkezzünk el, hogy ez a Škoda első, és a mai napig egyetlen 7 személyes modellje.
 
De azt is tudják Mladá Boleslavban, hogy a dicsőség nem tart örökké, és a Kodiaq egy olyan szegmensben kelleti magát, ahol az utóbbi években a versenytársak többsége már modellváltott, és a félidős modellfrissítéssel még a Škoda sem tudott minden újdonságot beleszuszakolni a jelenlegi generációba.
 
Az új Kodiaq
Az utód tehát már az ajtón kopogtat, aminek jele, hogy teljes álcázásban ugyan, de már a végleges karosszériával és műszaki tartalommal tesztelik az utakon. De mit is lehet már most tudni az utódról, és mi az, amit csak sejtünk róla?
 
Az új Kodiaq – amit már tudhatunk
Amit már most biztosan tudhatunk, hogy lesz belőle konnektoros hibrid és 48 Voltos rendszerű lágy hibrid kivitel is. Miért olyan fontos ez? Mert a jelenlegi generáció ezeket motorvariációkat nem kínálja, és a vásárlók már nagyon várják az ilyen kiviteleket is. A hírek szerint mindkét variáns az 1.5 TSI motorra fog épülni, a konnektoros hibrid (PHEV Kodiaq) esetében a rendszer teljesítménye 272 lóerő körül lesz. Természetesen megmaradnak a kínálatban a benzines és a dízel erőforrások is, ahogyan az összkerékhajtás és a DSG váltó is.

Az új Kodiaq – amit sejthetünk
A Vision 7s bemutatójakor sokan rögtön arra gondoltak, hogy az új Kodiaq tanulmányát mutatta meg nekünk a Škoda, azonban ez nem így van. Az új Kodiaq továbbra is az MQB platformot fogja használni, ami nem alkalmas teljesen elektromos modellek építésére, és a formanyelve sem az tanulmányautó vonalait fogja követni. Ugyanakkor az is biztos, hogy szakít a márka Crystal-design formanyelvével. Ennek előzetes nyomait még álcázás ellenére is láthatjuk.

Az új modellen hiányzik a jellegzetes, pengeéles övvonal, amely nem csak a jelenlegi generációt, de a Kamiq-ot és a Karoq-ot is jellemzik. Ehelyett egy zömökebb váll vonul végig a karosszérián, és az is feltűnhet, hogy az új modell alacsonyabbnak hat, mint jelenlegi.
 
Az orr-részen úgy tűnik megmarad a kettéosztott lámpatest, hátul pedig az övvonalba simulnak a lámpák. Ha a csomagtérajtót is belevesszük a képbe, összeségében sokkal tömörebbnek, "crossoveresebbnek" néz ki az utód a jelenleginél.
 
A bemutató valamikor az év vége felé várható, az új Superb premierje szinte biztosan megelőzi azt.

Vissza a hírek oldalra